Megjegyzés:
A betegek bejelentkezése kizárólag telefonon történő elöjegyzéssel lehetséges !

Kisunhalason
Dr. Füzes Edit
Tel.: 77/426-085

Budapesten
Dr. Füzes Edit
Tel.: +36 30 5103 606


E hónapban virágzó növények, melyeket tesztelünk,szükség szerint kezelünk!


   Beköszöntő betegeinkhez ! 


    Előzetesen szeretném elmondani, hogy 1996 áprilisától használok Bicom készüléket Kiskunhalason. Ma már 6 db gépet üzemeltetek 3 orvos ,kollégámmal és három asszisztensnővel. 2008.augusztus 1-től Budapesten a Megyeri Egészségházban (1044 Budapest Megyeri út 53.) is dolgozom.

    A gépet kezdettől fogva allergiák kezelésére használjuk, egyéb lehetőségeit csak a közvetlen család gyógyítására korlátozzuk, illetve 2005 szeptemberétől dohányzásról történő leszoktatásra is használjuk.
Még egyetemista koromban ragadt meg bennem az az örök érvényű aforizma, hogy a terápiában azért kellenek a sémák, hogy legyen mitől eltérni, ha a helyzet úgy kívánja. Éppen ebből a meggondolásból én most azt a sémát gondoltam megosztani Önökkel, amit mindig használunk, s gyakran önmagában, minden változtatás nélkül sikerre vezet egy-egy allergiás beteg kezelésénél.
Szándékomban áll néhány olyan részletre is felhívni a figyelmüket, amely nekünk fejtörést, nem egyszer nehéz perceket okozott, hogy Önöknek legalább ezek ne okozzanak nehézséget.

Tisztelettel:
Dr.Füzes Edit

Dr. Füzes Edit

Allergiás betegségek kezelése     Dohányzásról való leszoktatás Bicom 2000 biorezonanciás készülékkel     Szemészet


  Dr. Füzes Edit Rendelési idő:
  W.I.T.A - MED Eu.Szolg és Tanácsadó Kft. Hétfő - Szerda: 8 - 15
  6400 Kiskunhalas, Posta u. 1.Tel:77/426-085 Csütörtök - Péntek: 8 - 12
  Dr. Füzes Edit Előjegyzési idő:
  Megyeri Egészségház Hétfő - Szerda: 8 - 15
  Bp., IV ker. Megyeri út 53. Tel: +36 30 510 3606 Csütörtök - Péntek:8 - 12